Év eleji ismétlés


(A feladat forrása: https://www.nkp.hu/tankonyv/digitalis-kultura-7-nat2020/lecke_02_001)


Arany János

Toldi, előhang

Mint ha pásztortűz ég őszi éjtszakákon,
Messziről lobogva tenger pusztaságon:
Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem
Majd kilenc-tíz ember-öltő régiségben.
Rémlik, mintha látnám termetes növését,
Pusztító csatában szálfa-öklelését,
Hallanám dübörgő hangjait szavának,
Kit ma képzelnétek Isten haragjának.

Ez volt ám az ember, ha kellett, a gáton,
Nem terem ma párja hetedhét országon;
Ha most feltámadna s eljőne közétek,
Minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek.
Hárman sem birnátok súlyos buzogányát,
Parittyaköveit, öklelő kopjáját;
Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát,
És, kit a csizmáján viselt, sarkantyúját.'

1817. március 2-án született Nagyszalontán, tizenhat éves koráig otthon nevelkedett. 1833-ban a debreceni kollégium főiskolai tagozatára került, de egy év múlva anyagi nehézségek miatt megszakította tanulmányait. 1834-től egy évig Kisújszálláson lett segédtanító, majd visszatért a kollégiumba, de végül nem szerzett diplomát. Tanító, majd városi írnok lett.

1846-ban érte el Arany János első irodalmi sikerét: Az elveszett alkotmány elnyerte a Kisfaludy Társaság pályázatát; a 1847-ben az újabb pályázaton pedig a Toldi kapta a társaság pályadíját. Ekkor kezdődött legendás barátsága Petőfivel, melyet leghívebben levelezésük tükröz. 1849-ben a kormányt szolgálta, ezért a bukás után Nagyszalonta környékén bujdosott az oroszok elől.

1851 novemberében tanári állást vállalt a nagykőrösi református kollégiumban, a gimnázium magyar- és latintanára lett. 1860-ban Pestre költözött, és elvállalta a Kisfaludy Társaság igazgatói tisztét, lapokat szerkesztett. 1865-től volt az Akadémia titkára. 1870-ben az Akadémia főtitkárává választották. 1877-től tavasztól őszig a Margitszigeten írással tölti idejét. 1882-ben halt meg.

(A szöveg forrása: https://hazidolgozatok-es-segedanyagok.blogger.hu/2013/11/05/arany-janos-eletrajza-roviden)

(A kép forrása: https://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/toldi.htm)

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el