1956 Projekt

Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán

Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.

Nincs már teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül.

Zászlóink föl, újjongva csapnak,
kiborulnak a széles útra,
selyem-színei kidagadnak:
ismét mienk a pesti utca!

Ismét mienk a bátor ének,
parancsolatlan tiszta szívvel,
s a fegyverek szemünkbe néznek:
kire lövetsz, belügyminiszter?

Piros a vér a pesti utcán,
munkások, ifjak vére ez,
piros a vér a pesti utcán,
belügyminiszter, kit lövetsz?

Kire lövettek összebújva ti,
megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem mentenek.

S a nép nevében, aki fegyvert
vertél szívünkre, merre futsz,
véres volt a kezed már régen
Gerő Ernő, csak ölni tudsz?

...Piros a vér a pesti utcán.
Eső esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utca kövein.

Piros a vér a pesti utcán,
munkások - ifjak vére folyt,
- a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.

A háromszín-lobogó mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét,

s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy pesti utcán hullt a vér.

Tamás Ervin: Sírkő helyett

Sötét szemét szemérmesen lehúnyta,
mellén kinyílt egy csepp piros virág...
Mosolygott még, mint otthon, ha aludna,
térdét mutatta a ballonkabát.

A nagy csaták kis hőse úgy feküdt ott,
(körötte a szétszórt zsíros kenyér)
ahogy imént járta a barikádot,
hiába hullt golyó, és hullt a vér...

Sötét szemét szemérmesen lehúnyta,
mellén kinyílt egy csepp piros virág.
Mellette gőzölgött a szennycsatorna,
de győzelemről dalolt a világ.

Jobbágy Károly: A rádió mellett

Rólunk beszélnek minden nyelven
sikong az éter és csodál:
"Dávid harcol Góliát ellen."

Népmilliók aggódva nézik,
hányan indulnak halni még?
S küldi a nép ifjú vitézit.

Fiatalok, még alig éltek
s füttyőngő golyók hangja közt
támadnak neki a pribéknek.

Nem akartunk híresek lenni,
ilyen áron meg semmiképp,
hisz' bánatunk már végtelennyi,

de nekünk mindig az jutott,
hogy a világ minket csodáljon
s fiaink kapják a golyót:

Kint ágyú szól, gyors lövés pattan,
a falról Petőfi figyel,
ahogy járkálok egymagamban.

Így járkált ő is átkozódva
"Európa újra csendes..."
csak minket húz a sors karóba,

csak minket öl száz év után is
ugyanaz, aki hajdan ölt;
hogy hányan hullunk? - sose számít.

Mások csodálják bátorságunk
mi meg naponta meghalunk,
dzsida, s golyó veri át hátunk,

de megmutatjuk a világnak,
hogy mikor mindenki lapul
s csak a "rádiók kiabálnak,

mint akinek már mindenképpen
minden mindegy, hát Életet
adunk Szabadságért cserébe.

És ha a Sors minket így büntet,
mert hogy tűrtünk tíz éven át,
felmutatjuk véres fejünket,

s tudjuk, hogy mindent megbocsát.

Jobbágy Károly: Mondják a himnuszt énekelték...

Mondják a himnuszt énekelték,
úgy indultak a puskatűznek
s a könnygáz, meg a tűzzel telt ég
sem riasztotta vissza őket.

Csorgott a könnyük, talán sírtak,
Csorgott a vérük, - belehaltak
Diákok voltak s ők csinálták
a dicsőséges forradalmat.

Három diák (ismeretlen költő)

Csendes az utca, éjfélre jár...
Az utca sarkán barrikád áll.
Géppuska csöve mered a térre,
Mellette némán figyel az éjbe
Három diák...

Egy padban ültek négy éven át,
Jegyezték a professzor szavát.
Ám mikor kitört a nép keserve,
Száz mással együtt állott fegyverbe
Három diák.

Gép bőg az éjben. Valaki lőtt!..
Páncélos áll a torlasz előtt.
Békés lakásra bajt, pusztulást hoz,
Az acélszörnnyel szemben mit ér most
Három diák?

És szól az egyik: "Ott a kis ház…
Anyám álmára, pajtás, vigyázz!"
Öccsét és hugát fegyverrel védve,
A tank előtt áll gránáttal kézbe'
Három diák.

Robban a gránát, lobban a láng.
Hadd pusztuljon el az, aki bánt!..
S tovább őrködve magyarok álmán,
Géppuska mellett ott áll a vártán
Három diák.